joe biden

Joe Biden feltette magát az elnökválasztási térképre

Joe Biden feltette magát az elnökválasztási térképre

A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött, Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

Sanders húzta be az amerikai előválasztást

Sanders húzta be az amerikai előválasztást

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében, az első részeredményekből ugyanis az derült ki, hogy több mint 40 százalékos támogatottsággal ő a várható győztese a szombaton Nevadában megtartott demokrata párti jelölőgyűléseknek (caucusoknak). Bár helyi idő szerint szombat este még nem született meg a végeredmény, Sanders győzelme egyértelműnek tűnik.

Sanders nyerte az újabb demokrata előválasztást

Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban.  A választók 26,1 százaléka voksolt rá, míg a második helyen Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere végzett 24,2 százalékos szavazati aránnyal.

Kínos: a Fehér Háznak sikerült a Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetésről szóló összefoglalót az ellenzéki pártnak is kiküldenie

Órákkal azt követően, hogy nyilvánossá tették a Trump és Zelenszkij között folyó telefonbeszélgetést, a Fehér Ház körbeküldött a republikánus párt körében egyfajta összefoglalót a beszélgetésről. Csakhogy a levelet a republikánusok mellett több demokrata párti képviselő is megkapta – ír az esetről a The Washington Post.

Fenyegető kijelentést tettek az oroszok

Miután kedden kínzások nyomán meggyilkolták az ukrán államfõ pártjának egyik tagját Kelet-Ukrajnában, Alekszander Turcsinov bejelentette, hogy újabb katonai akció indul a kelet-ukrajnai szakadár csoportok "megtisztítására". Ezt ma délelõtt megerõsítette az ukrán miniszterelnök-helyettes is. A tegnap Kijevben tartózkodó amerikai alelnök is világosan figyelmeztette Moszkvát, hogy ha nem enyhíti a kelet-ukrajnai feszültséget, akkor rövidesen újabb szankciókat kaphat a nyakába. Moszkva azt hangsúlyozta, hogy el tudja viselni a gazdasága az újabb büntetéseket, illetve azt jelezte, hogy az Északi-Sark környékén fokozottabb jelenlétet szeretne az energiaszükségletei miatt. Ma az orosz külügyminiszter a 2008-as grúziai katonai bevonulás lehetőségére utalt, ha az orosz érdekek sérülnek Kelet-Ukrajnában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.